A Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szervezésében, többször jártunk már a virágos utak keretein belül kertészetlátogatáson, külföldi virágos kiállításon. Idén tavasszal is ellátogattunk Ausztriába, a pandémia miatt elhalasztott virágkötészeti mestervizsga megtekintésére. Idén ősszel is lesz kiállítás, amire szintén tervezünk egy utazást, így kedvcsinálónak nézzük át a tavaszi vizsga kézben kötött csokrait. A két éves mesterképzésnek egy magyar résztvevője is van, Vrskovetz Maja, aki a tavaszi kiállítás alkalmával bevezetett minket a kulisszatitkokba, így most az ő szavaival ismerkedjünk meg a vizsga részleteivel.

„Az Akademie für Naturgestaltung osztrák virágkötő mesteriskola 2020/2021-es évfolyamának vizsgái idén – a pandémia miatt tavaly szeptember helyett – márciusban kerültek megrendezésre. Az iskola történetében először tavasszal.

Engedjétek meg, hogy picit bemutassam az iskolát immár saját szemszögebemből, mint diák.

Mivel az iskolába nem csak osztrák, hanem más nemzetiségű virágkötők is járnak, ezért a kétéves képzés kurzusokban zajlik. Ez alatt az idő alatt 4 alkalommal 2 hetet töltenek a gyönyörű Stift Zwettl ciszterci apátság falai között.  Az oktatás minden nap reggel 8 órától kezdődik. 9 napon át tart az elméleti oktatás, melyet a gyakorlati rész követ 5 napig. Természetesen minden német nyelven. Az iskolát Franz-Josef Wein mester vezeti.

Ahogy az iskola nevében is áll, aki ide eljön az egy nagyon természetközeli, naturális virágkötészeti képzést kap. Egy mélyebb tudást arról, hogyan alakult ki ez a hivatás, mit jelentett pl. a régi időkben, mikor még csak az uralkodók kiváltsága volt a mindennapi életben a virágok dekorációkén való használata, hogy olyan apró dolgok odafigyelésével, mint a színek különböző kombinációinak és azok arányainak tudatos használatával mennyire más hatásokat tudunk elérni. Itt már nem arról esik szó, mi az a spirál, hogyan kell megfogni a virágot. Ez az iskola már azoknak ad további tudást, aki ennek a csodálatos szakmának az esszenciáját szeretnék ellesni.

A mindennapi rutinból kiszakadva 2 hetet eltölteni itt, maga a csoda. Az embernek van ideje arra, hogy a kijelölt feladatot, ami pl. egy csokor kötése, ahol nem a színek, hanem textúrák alapján kell kiválasztani a növényi anyagokat, akár órákig csak tervezzen, elsétáljon a gyógynövénykertbe vagy akár az apátságot körülvevő erdőbe és gyűjtögessen. Itt van idő arra, hogy minden egyes elkészült alkotásba, belecsempészd a lelked egy kis darabját.

Ezek a részletek a vizsgamunkákban is nagy szerepet kaptak. A következő részben bemutatom külön is az egyes feladatokat, melyeket az immár mesterek készítettek. Idén 16 hallgató próbálta meg és tette le sikeresen a mestervizsgát, ebből ketten mind a szóbelin és írásbeli mind pedig a gyakorlatban kiemelt dicséretben részesültek.

Maga a vizsga egy nagyon megfeszített 10 napos program. Minden egyes részét maguk a diákok szervezik meg. Szponzorokat keresnek, marketingstratégiát dolgoznak ki, megtervezik a plakátokat, megszervezik a kiállítást, hogy melyik vizsgamunka hová kerüljön, és hogyan legyen prezentálva, a terem hogyan legyen bevilágítva és legyen-e zene. Ezeket hónapokkal a vizsga előtt elkezdik összeáll-tani.

Minden virágkötőnek lehet egy segítője, aki pl. a virágok pucolását végzi. A diákok az írásbeli vizsga előtti napokban érkeznek meg és pakolnak ki. Vasárnapi napon van az írásbeli, majd 2 napjuk van előkészülni a gyakorlati vizsgákra. Szerdán kerül sor az első felére a gyakorlatnak, ekkor egy csokrot, egy növénybeültetést, egy kisebb térdekorációt és egy temetési díszt kell elkészíteni. Csütörtökön szóbeliznek és pénteken a második gyakorlati vizsgarészben készülnek el a menyasszonyi csokrok és a témamunka. Ez a témamunka minden évben más. Idén a téma a tavasz volt, tavaszi impressziók. Mindenki kapott egy saját témát is ezen belül, de erről majd a témamunkák részben részletesebben beszámolok.”

Az őszi kiállítás megtekintésének időpontja, szeptember 11 vasárnap.

 

A jelentkezési lap INNEN tölthető le.

Bővebb információ: Szentpéteri Szabolcs (+36 20 375 7670), Tóth Zsuzsa (+36 70 415 5243)