A kertek alatt, a tél foszlányai között, lágyan lopakodva megérkezett a tavasz. Piros tulipánok szirmai közül bújt elő, nefelejcsek kék szirmán ringatózott, aranycserje sárga kelyheiből született. Vele együtt érkezett a Húsvét, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Húsvét a bizonyosság, a megváltás valóságának kézzelfoghatósága. Mert ameddig a karácsony a reményt hozza el, addig a Húsvét a feltámadás, és az örök élet bizonyosságát.

A Húsvét úgy nevezett mozgó ünnep. Ünnepe a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. Ezek alapján március 22. és április 25. közé esik. Érdekes megjegyezni, hogy a korai keresztények nagyobb és fontosabb ünnepnek tartották, mint a karácsonyt, így csak ezt ünnepelték. Általánossá válása viszont így is csak a nyolcadik századra tehető.

Húsvét előtti vasárnap a virágvasárnap, ahol barkát szentelnek a szentmisén. Ez Jézus Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulására emlékeztet. Ilyenkor a Salix caprea (kecskefűz) porzós-barkás ágait hintik meg szentelt vízzel. Ezt a barkát a következő hamvazó szerdáig szokták tartani, amikor is el kell égetni, és a híveket ezzel a hamuval „hamvazza” meg a pap.

Tavaszi-húsvéti növényeink is szép számmal vannak. Tavaszi hangulatteremtő elemként szolgálnak a készítményekben a lombelőző virágzású növények, mint az aranycserje (Forsythia x intermedia), a babarózsa (Amygdalus triloba ’Multiplex’) virágos hajtásai. Fontos tavaszi jelképek még a tavaszi hagymás növények, mint a tulipán, jácint, nárcisz, krókusz, újabban a rizómás kankalin. Barkás ágak is fel-feltűnnek a készítményekben. Ilyen az előbb is említett kecskefűz, de a nyírfa (Betula pendula) és a rezgőnyár (Popolus tremula) friss hajtásos vesszői is megjelennek. Templomdíszítésekben gyakran nagy szerepe van a virágzó cserepes hortenziáknak (Hydrangea macrophylla) is.

Számos népi szokás is kapcsolódik az ünnephez. Legismertebb a locsolkodás szokása, ami a lányok termékennyé tételével volt eredetileg kapcsolatos. Régen, sőt egyes vidékeken még ma is egy nagy vödör vizet öntenek a lányok nyakába, míg a városokban ez a parfüm és kölni locsolására szelídült. Mindehhez pedig locsolóvers is dukál. A kalotaszegi Bánffyhunyadban ezzel a verssel köszöntik a locsolók a lányokat:

„Korán reggel felébredtem,

Messze-messze jártam,

Tündérország kiskertjéből

Rózsavizet hoztam.

Na, te kislány, megöntözlek,

Ma van húsvét napja,

Tündököljön a két orcád,

Mint a piros rózsa.

Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,

Zsebemben is elférnek a piros tojások.”

A számos népszokás közül a tojásfestést érdemes még kiemelni, mint az egyik legelterjedtebbet. A tojás az egyházi liturgiában Jézus jelkép. A tojás régi szimbólum, ami az eredendőt, a kiindulási pontot jelenti. A latin „ab ovo” mondás jelentése „a tojástól”. Tehát a tojásból indul minden élet, az igazi élet pedig Jézusból fakad. Említhető még a ma is élő ételszentelés. Ilyenkor sonkát, édes kalácsot, egyes helyeken sárga túrót, és tojást tesznek a feldíszített kosárba, amit a húsvéti szentmise után a pap felszentel. Ezzel a régi termékenység varázslásokra emlékezünk.

Eljött hát a húsvét, és görög tovább előre hímes tojások héján, barkák bársonyába simul, kiscsirkék pelyhes tollait simítja. Belopózik napjainkba, és békés, áldott ünnepet teremt lelkünkben.

Hasonló cikkek: