Repce – kicsit másképp

Van az úgy, hogy az ember eltervez egy munkát, majd menet közben valami egészen más kerekedik ki a történetből. Így jártam én is, mikor a repcéből kezdtem el bütykölni. Már az ötletelésnél többféle verzió cikázott a fejemben, de végül arra az elhatározásra jutottam hogy egy koszorút fogok letűzni vele. Annak rendje és módja szerint neki is estem, el is készültem a kitalált kompozíció alapjával, majd találtam valamit, ami kicsit felborított mindent. Szerintem mindegyikünknek van otthon egy műhelye, raktára, sufnija vagy épp egy kupisa, ahol a mindenféle kincsek gyűlnek, és remegve várják hogy jók legyenek valamire. Csak csendben jegyzem meg, nálam ez a hely egy elképesztően nagy kupleráj, ahova jómagam is csak lapjával sasszézva tudok behatolni. Na itt kacsintott rám egy emeletes „tudomisénhogymianeve”, a maga barna fa és szürkés-fehéres koptatott fém díszítésével. Nem volt mit tenni, át kellett alakítani a koszorút hogy igazodjon hozzá. Azt gondolom jól sikerült, de véleményezzétek ti.

De hogy is készült?! Van az Oasis nevű cég, ami különböző tűzőhabokat is gyárt, na tőlük most az újdonság a sötétszürke színű vizes tűzőhab alap. Nem keverendő a cégnév és a terméknév! Jegyezzük meg végre hogy nem az oázisba tűzzük a virágokat! Oázisból a tevék isznak a sivatagban! Na de ne térjünk el a tárgytól, kanyarodjunk csak vissza. Szóval a repce becő terméseit beletűzködtem a koszorútestbe, így alakítva ki egy jó szúrós kinézetű, de annál jóval kellemesebb külsejű koszorút. Nem vittem túlzásba, szándékosan ritkás állásúra tűztem, hogy a tűzőhab kilátszódjon.

Itt jött egy kis csalafintaság, ugyanis a repce kicsit sárguló, vagyis érő állapotában van. Mivel igen divatos mostanában mindent befesteni, nem maradhattam ki én se ebből. Inkább a kiegészítő legyen más színű, a virágokat hagyjuk meg saját maguk pompájában. Tehát fogtam egy vizes bázisú, élő növények festésére is használatos festék sprayt, és fehér színűre fújtam az alapot. Nem csak a repce kapott ettől más kinézetet, de a tűzőhab felülete is elképesztő textúrát kapott. Eredeti terveim szerint csak némi fehér virággal díszítettem volna, de ekkor jött szembe a „mégmindignemtudommicsodaez”. Természetesen bele kellett építenem a koszorút, és hogy színben harmonizáljanak, gyorsan kerestem itthon valami barnát. Azon nyomban bele is helyeztem. Díszítésként megint csak azt használtam amit itthon a kerten felleltem. Hogy miket is?

Barna kiegészítőként beletűztem az iszalag (Clematis) termését, a fürtös gyöngyike (Muscari) megszáradt termését és egy kevéske vérehulló fecskefű (Chelidonium majus) becőtermést . Fehér kiegészítőként a hangsúlyt a pompás pálmaliliom (Yucca gloriosa) virága adta, kiegészítve a futó hortenzia (Hydrangea petilaris) ernyős virágzatával. Huncutságként kapott még helyet egy kis tatár iszalag (Fallopia aubertii) virágzós inda, valamint egy kevés babérmeggy (Prunus laurocerasus) termés. Na meg persze a szomszéd galambja is mikor hullajtaná el az egyik evezőtollát.. Beficcent az is.

Ha csak szétnézünk magunk körül, millió kis apróságban meglelhetjük a csodát, azt a kis leheletnyi finomságot amire szükségünk van. Így a munka is öröm, én-idővé válik, feltölti a lelkünket. 

Így összességében összeállt a kép, megvolt a készítmény, de a tetejéről valamit hiányoltam. Majd széttártam a kezem és azt gondoltam mindenki tegye bele amilye van. Legyen az kismacska, gipszkutya, fűzfánfütyülőrézangyal… Én is azt tettem bele amim van.. Nekik tetszett.. És nektek?