Növénykezelés I. lecke

Gyerekkoromban sokszor vigyázott rám a nagymamám, akinek az a régi klasszikus kertje volt, amiben szépen elkülönült egy veteményes, és egy virágos kert rész. Gondozását tekintve persze heti rendszerességgel kellet gyomlálni, kapálni, napi szinten öntözni. Természetesen e folyamatoknak én is részévé váltam, ha már ott vagyok, nekem, mint gyereknek, programot kell csinálni. Itt kezdődött, itt alapozódott meg későbbi utam az életbe. A kertben lévő virágokból sokszor levágtam pár szárat, bevittem a házba és vízbe tettem. Persze gyerek fejjel csak azt tudtam, hogy vízbe kell tenni, de hogy mennyibe és hogyan, azt nem. Többször előfordult, hogy a pár ujjnyi vízbe rakott virág másnapra teljesen lekókadt és magába roskadt, pont úgy, mint én is, amikor ez a látvány fogadott. Később megtudtam, hogy pont az ellenkezőjét kellett volna tennem, mint amit csináltam, hiszen vannak virágok, amik sok vizet igényelnek és vannak, amik kevesebbet. Ekkor még nem tudtam, hogy egy egész életet fogok eltölteni a virágkötészet csodálatos világában, ahol aztán mindent megtanultam arról, hogyan maradhat minél tovább friss a frissen vágott szálas virág.

Persze erről külön tankönyvet lehetne írni, de most kicsit leegyszerűsítve, a legérthetőbben próbálom elmondani, mit is kell tennünk általánosságban.

A legfontosabb, hogy annyi vizet tegyünk a virág alá, amennyit igényel. Ezt nagyon könnyű eldönteni, hiszen minél keményebb, vagyis „fásabb” a virágunk szára, annál több vizet igényel. A rózsát – éppen ezért – „nyakig” ajánlott vízbe tenni, de minimum addig, ahol a levele kezdődik. Persze a rózsa szárát is legalább a szár feléig érdemes feltisztítani, így a vízmennyiség értelem szerűen a szárának a feléig legalább érjen.

Vannak már teljesen megfásodott szárú virágaink is, mint például az orgona, vagy a hortenzia, nála a szár végét már kicsit roncsolni is kell, a metszőolló tompa végével el kell kicsit kalapálni a visszavágott résznél. Ezeket a virágokat még magasabb vízállásba érdemes elhelyezni. A lágyszárú virág – mint pl. a kála – viszont kevés, mindössze pár centis vizet igényel, különben megnyálkásodik a szára. Az ő esetében a ferde visszavágás is elhanyagolható.

Amennyiben hirtelen nem tudjuk eldönteni, hogy puha vagy fás a szár, akkor válasszuk az arany középutat és töltsük félig vázát. Az ilyen köztes szárú virágok többek között a krizantém, a tátika, a szegfű, a tollbuga és még számtalan sok-sok növény, amiknek hasonló a szárfelépítésük.

Egy dekoratív csokor természetesen legtöbbször vegyes virágokból áll, kemény és lágyszárú is lehet benne. Ilyenkor inkább több vízbe tegyük a szárát, menjünk biztosra. Sokszor hallom, hogy gyógyszert – aszpirint, Kalmopyrint – vagy cukrot tesznek a vízbe a háziasszonyok, mondván ettől tartósabb lesz a virág. Egyéb mendemondák rézpénzt javasolnak, vagy széntablettát, ha nem üvegvázába kerül a csokor. Ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy mi, virágosok ezeket a módszereket sosem alkalmaztuk. Ha valami bajunk van, mi is inkább orvoshoz fordulunk, aki ért hozzá, nem a népi hiedelmekben vagy a szóbeszédekben keressük a megoldást.

Az alábbi néhány tanáccsal kapcsolatban viszont garantálom, hogy jelentősen megnyújthatjuk virágaink élettartamát.

Nincs mese, a tartós frissesség érdekében a virágszálakat minden nap vissza kell vágni. Nem kell kétségbeesnünk, rosszabbik esetben ugyan, de egy metszőollója mindenkinek akad otthon. Azonban ha a legoptimálisabbra törekszünk, akkor egy éles kés még jobb választás, hiszen az nem nyomja össze a szárat vágáskor. Ha ugyanis összenyomjuk, az már kevésbé fog tudni elég vizet felszívni. A metszés ferde legyen, hogy a virág minél nagyobb felületen tudja felszívni a vizet. Az ujjunkra vigyázzunk, el ne vágjuk, annyit a legszebb virág sem ér.

Nem nagy ördöngösség, azt hinnénk, mindenki tudja, hogy a napi vízcsere jót tesz a vágott virágnak, de ez sajnos koránt sincs így. Többször előfordult, hogy egy barátnőmnél én cseréltem vizet a csokor alatt, mert vagy éreztem a szagán, hogy állott a vize, vagy láttam, hogy már zavaros, nyálkás.

Ne legyünk lusták, minden nap cseréljük a virág alatt a vizet, és nagyon fontos, hogy valami tisztítószerrel el is mossuk a váza belsejét, mert így a baktériumok nem tudnak megtapadni és elszaporodni. Ez lehet ecet, vagy a legoptimálisabb esetben hypo. Fentieket a virág vizébe kell cseppenteni, és itt nem győzöm hangsúlyozni, hogy tényleg elég pár csepp. Ha túl sok hypot vagy ecetet teszünk a virág alá, szó szerint elégetjük a szárát. Pár csepp bőven elég, a legegyszerűbb, ha a flakon kupakjába öntünk kicsit és úgy a vázába, mert ha szabad kézzel tesszük, a mennyiség könnyen megszaladhat. A vegyszer gátolja a baktériumok elszaporodását, amelyek megbüdösítik és opálossá teszik a vizet – de tényleg elég belőlük egy icipici mennyiség! Továbbá azt is meg kell jegyeznem, hogy a domestos sem jó, ha nincs hypo.

Különböző típusú tápoldatok vagy tápsók is kaphatók, melyek nem csak a tövéről levágott virágoknak adnak energiát, hanem fertőtlenítőszert is tartalmaznak. Ezeket sajnos nem mindig tudjuk beszerezni, de a fentebb tárgyalt lehetőségekkel ezeket áthidalhatjuk, vagy pótolhatjuk.