A VI. Flora Kupa virágkötészeti verseny 2023. szeptember 5-6-án került megrendezésre a Flora Hungaria Nagybani Virágpiacon.
A HungaroGreen nemzetközi kertészeti szakkiállítást kiegészítve jelentek meg a versenymunkák. Három különböző helyszínen mutatkoztak be a felnőtt virágkötők, a felnőttképző intézmények diákjai, illetve a nappali tagozatos virágkötő diákok versenymunkái.
Külön elismerés illeti meg a diák versenyzőket és felkészítő tanáraikat, hiszen a tanév a verseny előtt egy-két nappal kezdődött és ennek ellenére is négy iskola kilenc diákja indult a versenyen.
A zsűrit Marosi Andrea, Lódri Csaba és Szentpéteri Szabolcs alkották.
A versenyfeladatok mottója: A színek ereje
„Az ősz valóban ilyen szívbemarkoló. A sok fa miatt, amely körülvesz, ott van mindenhol a környezetünkben, s amelyet szemünkben a megszokás elkoptat ilyenkorra már egy kicsit. Szeptemberre már fakó és unt. Ám ő egyszer csak átfesti ruháját, mert mielőtt lombját veszítve, téli szendergésbe merülne, még egyszer teljes díszében szeretné megmutatni magát. Tündökölni akar, és rázza a rongyát. Táncra perdül. Vidámnak mutatkozik. Szeretne elkápráztatni, hadd bámuljuk megilletődve őt. Próbálja elmondani, hogy minden gond feledhető, és tulajdonképpen elképesztően szép az élet.”
Hatalmas büszkeséggel mutatjuk be a díjazottakat.
Felnőttképző intézmények diákjai kategória.
Versenykiírás:
A feladat, asztaldíszítés két fő részére. Stílusban, formavilágban, anyagfelhasználásban, méretben, technikában semmilyen megkötést nem szabunk. Lehet leomló, vagy magasan kiemelt a dísz, lehet egy nagyobb, vagy több egységre bontva elkészítve. A lényeg, hogy egy esküvői főasztalt jelenítsetek meg kompletten megkomponálva. Az asztalt a Flora Hungaria biztosítja, mindenkinek egységesen ugyan olyan asztala lesz. Az asztal elfedését (takarását) mindenkinek egyénileg kell megoldania, akár terítővel, akár más megoldással, a lényeg, hogy az asztal fedve legyen. A feladat komplettsége miatt nem csak az asztaldíszt kell elkészíteni, hanem a hozzá illő terítést is. Így a terítékkel (tányéralátét, tányérok, evőeszközök, poharak, ültető-kártyák stb.) együtt kell prezentálni a megálmodott feladatot. Székek elhelyezése nem kötelező. Az asztal méretei 140 cm hosszúságú, 70 cm szélességű és 80 cm magasságú.
Mint minden esetben most is hatalmas összefogással valósulhatott meg a VI. Flora Kupa. A Flora Hungaria Nagybani Virágpiac értékesítői fontosnak tartják a szakma fejlődését és a jövőjét, így egy emberként álltak a esemény mellé. No de kik is ők?
Vásárlási utalványokat az alábbi vállalkozások biztosították:
- Alstro Virágkertészet – 11 stand
- Magyar Szárazvirág Kft. – 34 stand
- Virág Market Kft. – 35, 36, 37 stand
- Vikvir Green Kft. – 51, 234, 244, log 32, log 26, log 7 stand
- Kocsis Flora Kft. – log 16 stand
- Varga Kovács Hortenzia – 626 stand
Ajándékcsomagok támogatói:
- Decoration & Design Kft – 33, 507, Placc
- Magyar Szárazvirág Kft.
- – 34 stand
- Blumen Pack 111 Bt. – 43 stand
- Rastyl Kft. – 22 stand
- Juhász és Tsa Kft. – 371, 372 stand
- Dekor Plast Kft. – 510 stand
- Csibi Csilla – 573, 574 stand
- Loidl Kft. – 25, 39 stand
A meglepetésfeladatot támogatták:
- Magyar Szárazvirág Kft. – 34 stand
- Corolla Kft. – 9, 625 stand
- Nyester Kft. log 8-9, 502 stand
- Blumen Pack Kft. – 43 stand
- Alstro Virágkertészet – 11 stand
- Gallyas Ernő
- Varga Kovács Hortenzia – 626 stand
- Simon Pál – Kfsz 375/2 stand
- Floraland Kft. – csarnok 5, 45, log 4-5 stand
További támogatók:
- Róth Jenő – 84 stand
- Nyester Kft. log 8-9, 502 stand
- Feldhoffer Bt. – DK 4 stand
- Decoration & Design Kft. – placc, 33, 507 stand
- Simon Pál – Kfsz 375/2 stand
- EuroSouvenirs Kft. – 10, 49, 508 stand